Öreg-tó körül

Tatai Hódy SE
Tatai Cross Challenge
BESZÁMOLÓ A VERSENYRŐL

Helyszín: Tata, Új Kajakház Ökoturisztikai központ

Időpont: 20202. szeptember 24.

A Tatai Hódy Sportegyesület a Mozgással az öreg-tó körül pályázati program keretében rendezhette meg a Cross Challenge versenyét.
Kajakosaink és kenusaink már többször körbe futották a tavat. Azonban ebben a formában több megállóval erőt és ügyességet kívánó feladatokkal fűszerezve még számukra is izgalmas volt ez a program. Így voltak ezzel azok a jelentkezők is, akik rajtuk kívül megmérettették magukat ezen a szép őszi napon.

A regisztrációt a közel 100 versenyzővel a helyszínen 9:00-tól 10:00 óráig elvégeztük, majd megtörtént a rajtszámok, karszalagok felvétele. A megnyitót követő programismertető közben bemutattuk az állomások gyakorlatanyagát, ami sokat segített a résztvevőknek.

Az első versenyző 10:00 órakor kezdte meg az ergométeren az evezését, majd ezután egy percenként követték őt a többiek. A tó körül az állomások helyét jól láthatóan táblákkal jelöltük ki, így mindenki hibátlanul tudott végig menni a feladatokon.

Azok a versenyzők, akik célba érkeztek, megkapták a versenyen való indulásukért a befutó érmüket, és megkezdődhettek az adatok feldolgozása. A korcsoportok célba érkezése után pedig egyből meg tudtuk tartani az eredményhirdetéseket.

A résztvevőket az ökoligetben található faháznál üdítő, és zsíros kenyér várta. Itt történt az eredményhirdetés is.

A versenyen több kiváló eredmény született. Sokan még annak is örülnének, ha megállók nélkül tudnák teljesíteni a legjobbak időeredményét.

A versenyzőktől jó visszajelzéseket kaptunk a program szervezéséről és lebonyolításáról.

Úgy tapasztaltuk, hogy az amatőr sportolók körében népszerű Tó- futás kiegészítve a divatos cross fit és más erőt, ügyességet kívánó gyakorlatokkal igazán vonzó programmá tudott válni.

EREDMÉNYEK

Az első helyezettek:

Nők csapat:
  • 41-60. év - B.É.K.E. / Kovács Pataki Csenge, Vandrovnik Klára, Katona Tímea /
  • 21-40. év - TMOT / Varga Edina, Králl Szabina, Fecskó Anna /
  • 14-20. év - Oroszlány / Leskó Vivien, Leskó Lili, Schattinger Zsófia /
Férfiak csapat:
  • 41-60. év - TMOT férfi / Endrész Csaba, Juhàsz Zsolt, Horvàth Gàbor /
  • 21-40. év - TMOT / Ipi Gábor, Dorner Péter, Sipos Tamàs /
  • 14-20. év - Nyerő Trió (Tatai Hódy Sportegyesület) / Tircs Vince, Polt Ádám, Bublovics István /
Nők egyéni:
  • 41-60 év - Kovács Pataki Csenge - 43’21” - B.É.K.E.
  • 14-20 év - Fecskó Anna - 46’23” - TMOT
  • 14-20 év - Leskó Lili - 41’54” - Oroszlány
Férfiak egyéni:
  • 41-60 év - Nagy Gábor - 32’44” - Tatai Hódy Sportegyesület
  • 21-40 év - Pusztai Bendegúz - 35’15” - Tatai Hódy Sportegyesület
  • 14-20 év - Tircs Vince - 40’09” - Tatai Hódy Sportegyesület

Egyesületünkből még az alábbi versenyzők értek el dobogós helyezést.

  • Polt Ádám
  • Bublovics István
  • Jakab Bendegúz
  • Pónya Dominik
  • Schindler Mihály
  • Gábor Luca
  • Gábor Tímea
  • Bublovics Barbara
  • Farkas Nóra
  • Bocskai Panna
Tatai Cross Challenge

Időpont: 2022.09.24. (szombat)

Regisztráció: 9:00-10:00-ig

Verseny kezdete: 10:00

Helyszín: 2890 Tata, Tópart sétány 2. Új Kajakház – Ökoturisztikai Központ

Szervezők: Tatai Hódy Sportegyesület

Cél: Szabadidősport és közösségfejlesztés

Korosztály: 14-60 éves korig

Nevezési határidő: 2022.09.21. (szerda). Nevezést a www.tataihody.hu honlapunkról letölthető táblázat visszaküldése alapján tudunk befogadni. E-mail: tataihodysportegyesulet@gmail.com

Nevezési díj: Nincs, de regisztráció/nevezés szükséges.

Nevezési lap - Letöltés:

Tájékoztató a gyakorlatokról - Letöltés:

Indulók száma: Maximum 180 fő. A verseny biztonsága és átláthatósága miatt a résztvevők létszáma korlátozott. Kérjük, hogy időben adjátok le a jelentkezéseteket. Minden regisztrálónak visszajelzést adunk a nevezésről.

Programleírás: A Tatai Hódy Sportegyesület olyan versenyzési lehetőséget kínál az Őreg tó körül, amely egyszerre veszi igénybe az állóképességet az erőnlétet, és az ügyességet. Az Öreg-tó partja körül egy mesterségesen kiépített akadályokkal tarkított terepfutó versenyt szervezünk. Az akadályok a cross fittből vett elemeket, valamint saját testsúlyos gyakorlatokat és ügyességi feladatokat tartalmaznak. Az első induló 10:00-kor kezdi meg a versenyt. Utána egy percenként rajtol a többi versenyző. A versenytáv kb. 7-8 km, ami 12 akadályt tartalmaz. A versenyen lehetőség van egyéniben és csapatban való indulásra (3 fő) is.

A sportprogram a TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01514, Mozgással az Öreg-tó körül című projekt keretében valósul meg.

Kategóriák:

  • • Egyéni (férfi, női)
  • • Csapat – 3 fő (férfi, női)

Korcsoportok:

  • • Egyéni: 14-20 év között (férfi, nő)
  • • Egyéni: 21-40 év között (férfi, nő)
  • • Egyéni: 41-60 év között (férfi, nő)
  • • Csapat (3 fő férfi/nő): 14-20 év között (férfi, nő)
  • • Csapat (3 fő férfi/nő): 21-40 év között (férfi, nő)
  • • Csapat (3 fő férfi/nő): 41-60 év között (férfi, nő)

Díjazás:

Minden résztvevő befutó érmet kap. Továbbá korcsoportonként az 1-3. egyéni versenyző, és az 1-3. csapat éremdíjazásban részesül.

Eredményhirdetés:

Tata, Új Kajakház teraszán a verseny ideje a korcsoportok beérkezése után folyamatosan.

Információ:

Czina László 30/580-0449, e-mail: tataihodysportegyesulet@gmail.com

Jó felkészülést, eredményes versenyzést kíván a Tatai Hódy Sportegyesület Csapata!

A sportprogram a TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01514, Mozgással az Öreg-tó körül című projekt keretében valósul meg.

Vízi triatlonverseny Tatán

A Tatai Hódy Sportegyesület a „Mozgással az Öreg-tó körül” pályázati program keretében 2022. augusztus 13-án rendhagyó vízi triatlonversenyt rendezett Tatán. Az egyesület célja az volt, hogy bemutassa és népszerűsítse a tatai Öregtó környezetében végrehajtható mozgásformákat. A Vízi triatlon versenyen a sportosabbakra 2 km kenuzás (három fős csapatok), 500 m úszás és 4 km futás várt. A rendezők „családbarát” Mini triatlon programot is szerveztek, amelyen a résztvevők 1200 m-t gyalogoltak, majd egy ügyességi feladat keretében petanque golyókat kellett célba juttatniuk. Harmadik próbaként rájuk is a 2 km kenuzás várt. A versenyre férfi, női, vegyes és családi kategóriákban négy korosztályban lehetett nevezni. Az időjárás kegyes volt a résztvevőkhöz. Szűrt napfényben zajlott a rendezvény, és a hullámok sem zavarták a versenyzőket. A program igazi jó példája volt a szabadidős sporteseményeknek.

A legjobb időeredményeket elérő egyéni versenyzők és csapatok eredményei.

Vízi triatlon abszolút eredmények (kenu-úszás-futás)

Férfiak egyéni:
  • 1. hely Musza Bence 31’35”;
  • 2. hely Nagy Gábor 32’04”;
  • 3. hely Havranszki Levente 33’10”;
Nők egyéni:
  • 1. hely Leskó Nagy Nóra 43’39”;
  • 2. hely Halomi-Kuszák Nikolett 45’07”;
  • 3. hely Schrenkné Simon Ildikó 45’10”;
Csapatok:
  • 1. hely Kormányosok ( Musza, Havranszki, Ratimorszky );
  • 2. hely Hunters ( Polt, Apagyi B, Éberhardt );
  • 3. hely Schrenkné, Nagy Apagyi R;

Mini Vízi Triatlon abszolút eredmények (gyaloglás- ügyességi feladat- kenuzás)

Csapatok:
  • 1. hely Zsíroskenyér hagymával ( Sikesdi, Eninger, Zöldvári ) 20’06”;
  • 2. hely Schwarzeneggerék ( Ködmön, Török, Vágner ) 20’23”;
  • 3. hely Vízi csibék ( Winkler Máté; Winkler N; Winkler Milán ) 20’25”;
Tatai Vízi Triatlon

2022.08.13. (szombat), 09:30 megnyitó, 10:00 óra verseny kezdete

Helyszín

2890 Tata, Tópart sétány 2. Új Kajakház Ökoturisztikai Központ

Szervező

Tatai Hódy Sportegyesület

A sportprogram a TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01514, Mozgással az Öreg-tó körül című projekt keretében valósul meg.

Cél

Szabadidősport és közösségfejlesztés

Korosztály

14-60 éves korig

Nevezési határidő

2021.08.05. 16:00 (péntek), E-mail-ben: tataihodysportegyesulet@gmail.com vagy személyesen a Kajakházban.

Nevezési díj

Nincs

Programleírás

A Tatai Hódy Sportegyesület egy olyan sportprogramot kínál az érdeklődőknek, ahol egyszerre vehetnek részt sportolók, családok, sportbarátok egy csapatot alkotva. A résztvevők számára két versenyszámot kínálunk.

1. versenyszám Vízi Triatlon
  • • A versenyszámok a végrehajtás sorrendjében: kenuzás, úszás, futás.
  • • A nevezés 3 fős csapatokban történik. Csapat és egyéni eredményt értékelünk. A csapatverseny sorrendjét az egyéni verseny időeredményeinek átlaga határozza meg.
  • • A három fős csapat túrakenuban 2km megtétele után, úszással (500m) folytatja, majd futással (4km) zárja a versenyt.
2. versenyszám Vízi Triatlon
  • • A versenyszámok a végrehajtás sorrendjében: kenuzás, gyaloglás, ügyességi feladat
  • • A nevezés 3 fős csapatokban történik.
  • • A három fős csapat túrakenuban 2km megtétele után, gyaloglással (1200 m) folytatja, majd célba dobással zárja a versenyt. A célbadobásnál egy adott célterületre kell bejuttatni (dobni, gurítani) egy petanque golyót mindhárom versenyzőnek. Egy-egy versenyzőnek addig kell megismételni a dobását, amíg golyója a célterületen belül nem marad. Utána következik a csapattársa. A csapat számára a versenynek akkor van vége, ha mindhárman a célterületen belülre juttatták a golyót.

Versenykategóriák

Vízi Triatlon

Túrakenu (2km), Úszás: (500m), Futás (4km),

  • • férfi
  • • női
  • • mix (ha már 1 fő ellenkező nemű van a 3 fős csapatban, mixnek számít)
Mini Vízi Triatlon

Túrakenu (2km), Gyaloglás (1200m), Célba dobás

  • • férfi
  • • női
  • • mix (ha már 1 fő ellenkező nemű van a 3 fős csapatban, mixnek számít)
Korcsoportok
  • • 14-20 év között
  • • 21-40 év között
  • • 41-60 év között
Díjazás

Vízi Tiatlon: Korcsoportonként és nemenként az 1-3. helyezett csapat és egyéni versenyző érem díjazásban részesül.

Mini Vízi Triatlon: Korcsoportonként és nemenként az 1-3. helyezett csapat érem díjazásban részesül.

Időrend

Vízi Triatlon:

  • • 10:00 férfi futamok
  • • 10:30 női futamok
  • • 11:00 mix futamok

Mini Vízi Triatlon:

  • • 12:00 férfi futamok
  • • 12:30 női futamok
  • • 13:00 mix futamok
Eredményhirdetés

Tata, Új Kajakház terasza, versenyszámok után folyamatosan. kerül megrendezésre az Új Kajakház Ökoturisztikai Központban.

Frissítés

A verseny ideje alatt a Kajakház előtti részen frissítővel várjuk a résztvevőket.

A futamok beosztása a nevezésektől függően változhat. A szervezők a túrakenukat és a lapátokat biztosítják a versenyzők részére.

Információ

Czina László 30/580-0449, e-mail tataihodysportegyesulet@gmail.com

SZERVEZŐK
Császár Attila „Csaszi” Vízi emléknap

2022. május 13. péntek – 2021. május 14. szombat

Helyszín

Tata, Új Kajakház Ökoturisztikai Központ

Időrend

05.13. 15.00 – 15.30 - Érkezés az eseményre
05.13. 15.30 – 16.00 - A Vízi emléknap megnyitása, emlékezés Csaszira Programismertető
05.13. 16.00 - Vízre szállás, teljesítménytúra a Vízi emléknap keretében
05.14. 9:30 - Koszorúzás Csaszi emléktáblájánál
05.14. 16.00 - 24 órás teljesítménytúra vége
05.14. 16:15 - Csaszi Vízi Emléknap programzárás

Program a vízen

A vízi program lényege, hogy május 13-án pénteken 16:00 órától másnap, szombat 16:00 óráig felejthetetlen sporttársunk, Csaszi emlékére minél többen szálljanak vízre az Öreg-tavon. Aki a program időtartama alatt vízre száll, egy matricát kap, mely a 24 órás teljesítménytúra logójával lesz ellátva. Azokat, akik ki szeretnék próbálni kitartásukat, felkészültségüket, arra buzdítjuk, hogy a 24 óra alatt a lehető legtöbb távolságot tegyenek meg a tatai Öreg-tavon. A vízen haladást partra szállással meg lehet szakítani, majd újra el lehet kezdeni. Az éjszaka folyamán is lehetőség van a kilométerek gyűjtésére (a hajózási szabályok betartásával). Az éjszakai teljesítménytúrázóknak korlátozott számban fényjelzőt tudunk biztosítani. A vízen megtett távolságok összeadódnak. Akik kategóriájukban a legtöbb km-t teszik meg, a versenykiírás szerint külön díjazni is fogjuk.

Kategóriák
  • • Kajak
  • • Kenu
  • • Sárkányhajó
  • • Evezős hajó
  • • SUP
  • • Vitorlás (max. négy fő)
  • • Csapathajó (csak kézzel hajtott sporteszköz, ahol a csapat tagjait a program ideje alatt nem lehet változtatni)
Díjazás kategóriánként:

A program hivatalos emléktárgy átadása minden résztvevő számára folyamatosan, a vízi program teljesítése alatt történik, ahogy befejezettnek nyilvánítják a kilométergyűjtést.

Kategóriánként, az emléknap alatt a Tatai Öreg-tavon megtett legtöbb távolságot elért résztvevőket díjazzuk. Az időjárási viszonyok figyelembevételével a kajakosok, SUP-osok, kenusok és sárkányhajósok számára pályát jelölünk ki a tavon, ami alapján a megtett távolságot mérni tudják. A Vitorlások és evezőshajók pedig olyan GPS alapú navigációt használjanak, ami alapján az emléknap szervezői hitelt érdemlően el tudják dönteni az időkeret alatt megtett távot a tavon.

A megtett távolságok számítása

Azokat a sportbarátokat, akik a megnyitón nem tudtak részt venni, de később bekapcsolódnak a teljesítménytúrába, kérjük, jelentkezzenek le a Kajakháznál vagy a kísérő motorosoknál.

A vízen haladást meg lehet szakítani, majd tetszőlegesen lehet folytatni.

A GPS alapú mérést használók szombaton 16:00 és 16:15 óra között bemutatják az Új Kajakház Ökoturisztikai Központban a szervezőknek az eszközöket.

A nem GPS alapú eszközökkel mérők folyamatosan, minden pihenő után tájékoztatják a szervezőket a megtett távolságukról.

Díjazás
  • • Kategóriánként az első helyezett Kupa és érem.
  • • Kategóriánként a 2-3. helyezett éremdíjazás
Díjátadás

Ünnepélyes keretek között 2022.május 17-én, kedden 17:00-kor kerül megrendezésre az Új Kajakház Ökoturisztikai Központban.

Részvétel, nevezés

A programon való részvétel saját felelősségre történik. Nevezni nem kell, nevezési díj nincs, de előzetes regisztráció szükséges. Regisztrálni a tataihodysportegyesulet@gmail.com címen lehet, melyben meg kell adni a kategóriát, és csapathajó esetén a regisztrálók számát, valamint a csapatkapitány nevét. Regisztráció határideje: 2022.05.12.

Egyéb rendelkezések
  • • A programra a szervezők a vízi sporteszközöket (érkezési sorrend) térítésmentesen biztosítják.
  • • A vízi sportnapon a hajózási szabályzat rendelkezéseinek betartása kötelező.
  • • A program ideje alatt motorosok gondoskodnak a résztvevők biztonságáról.
SZERVEZŐK
Tatai Cross Challenge

Időpont: 2021.10.24. (vasárnap)

Regisztráció: 9:00-10:00-ig

Verseny kezdete: 10:00

Helyszín: 2890 Tata, Tópart sétány 2. Új Kajakház – Ökoturisztikai Központ

Szervezők: Tatai Hódy Sportegyesület

Cél: Szabadidősport és közösségfejlesztés

Korosztály: 14-60 éves korig

Nevezési határidő: 2021.10.15. (péntek). Nevezést a www.tataihody.hu honlapunkról letölthető táblázat visszaküldése alapján tudunk befogadni. E-mail: tataihodysportegyesulet@gmail.com

Nevezési díj: Nincs, de regisztráció/nevezés szükséges.

Nevezési lap - Letöltés:

Indulók száma: 180 fő - A verseny biztonsága és átláthatósága miatt a résztvevők létszáma korlátozott. Kérjük, hogy időben adjátok le a jelentkezéseteket. Minden regisztrálónak visszajelzést adunk a nevezésről.

Programleírás: A Tatai Hódy Sportegyesület olyan versenyzési lehetőséget kínál az Őreg tó körül, amely egyszerre veszi igénybe az állóképességet az erőnlétet, és az ügyességet. Az Öreg-tó partja körül egy mesterségesen kiépített akadályokkal tarkított terepfutó versenyt szervezünk. Az akadályok a cross fittből vett elemeket, valamint saját testsúlyos gyakorlatokat és ügyességi feladatokat tartalmaznak. A első futam 10:00-kor kezdődik, és percenkénti ráindítással folytatódik. A versenytáv kb. 7-8 km, ami 12 akadályt tartalmaz. A versenyen lehetőség van egyéniben és csapatban való indulásra (3fő) is

A sportprogram a TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01514, Mozgással az Öreg-tó körül című projekt keretében valósul meg.

Kategóriák:

  • • Egyéni (férfi, női)
  • • Csapat – 3 fő (férfi, női)

Korcsoportok:

  • • Egyéni: 14-20 év között (férfi, nő)
  • • Egyéni: 21-40 év között (férfi, nő)
  • • Egyéni: 41-60 év között (férfi, nő)
  • • Csapat (3 fő férfi/nő): 14-20 év között (férfi, nő)
  • • Csapat (3 fő férfi/nő): 21-40 év között (férfi, nő)
  • • Csapat (3 fő férfi/nő): 41-60 év között (férfi, nő)

Díjazás:

Minden befutót éremdíjazásban részesítünk. Továbbá korcsoportonként az 1-3 egyéni versenyzőket érem és ajándékcsomaggal jutalmazzuk, az 1-3 csapatok pedig érmet kapnak.

Eredményhirdetés:

Tata, Új Kajakház teraszán a verseny ideje alatt folyamatosan.

Frissítés:

Az Öreg-tó körül két frissítő állomást állítunk fel.

Információ:

Czina László 30/580-0449, e-mail: tataihodysportegyesulet@gmail.com

Jó felkészülést, eredményes versenyzést kíván a Tatai Hódy Sportegyesület Csapata!

A sportprogram a TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01514, Mozgással az Öreg-tó körül című projekt keretében valósul meg.

Beszámoló sikeres pályázatról

A Tatai Hódy Sportegyesület a Széchenyi 2020 pályázati program keretében sikeresen pályázott, és nyert a „Mozgással az öreg tó körül” című projektjével. A projekt azonossító száma TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01514. A projekt végrehajtását 6.000.000.- Ft -tal támogatják.
A támogatás mértéke 100%.

A záró dátum 2022. 09. 30.

A projekt célja

„Tata egyik legszebb részének, a tatai Öreg-tónak a természeti szépségét, adottságait kihasználva a lehető legtöbb tatai polgárnak szeretnénk változatos sportélményt biztosítani. A projekt átfogó célja, hogy a helyben űzhető sportokat olyan kikapcsolódási formává fejlessze, mely a 14-60 év közötti személyek számára elérhető, hasznos és kellemes időtöltést jelent. Családbarát rendezvények sorával új mozgásformákat ismertetünk meg a nagyközönséggel, versenyeket, táborokat szervezünk annak érdekében, hogy mind a versenyezni vágyók, mind a kikapcsolódás jelleggel sportoló érdeklődők találhassanak kedvükre való foglalkozást.”

A projekt keretében 2021-ben és 2022-ben három-három rendezvényt valósítunk meg.
  • • Csaszi Vízi Emléknap
  • • Tatai Vízi Triatlon
  • • Cross Challenge

A helyszín minden esetben az Új Kajakház Ökoturisztikai Központ lesz.

Várunk minden sportolni vágyót, aki nyitott a kihívásra és az új mozgásformákra.

Tatai Hódy Sportegyesület
vezetőség
TATAI VÍZI TRIATLON / MOZGÁSSAL AZ ÖREG-TÓ KÖRÜL

Augusztus 14.én, szombaton rendezte meg sportegyesületünk meg a Mozgással az Öreg-tó körül című (TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01514) pályázaton belül a Tatai Vízi Triatlon programját.

Napsütés és „feszített” víztükör várta a versenyzőket, az Öreg-tó a legszebb arcát mutatta.
A megnyitó és a programismertető után az időrend szerint kezdődtek a futamok.
A Vízi Triatlon versenyszám mellé egy rövidebb távú Mini Vízi Triatlon versenyszámot is beiktattunk a műsorba. Ebben az esetben is megtartottuk a kenuzást, de a futást gyaloglás, az úszást kerékpározás váltotta fel. Ez az idősebbek és a kevésbé edzettek számára adott lehetőséget a részvételre.

A program alatt sikerült bemutatnunk, hogy a tatai Öreg-tó és annak környezete milyen szabadidős sportolási lehetőségeket ( futás, gyaloglás, kerékpározás, kenuzás, nyílt vízi úszás) tud biztosítani fiataloknak és idősebbeknek egyaránt. Mivel a versenyzők csapatban teljesítették a távokat, és az eredményhirdetés is csak csapatoknak szólt, a verseny még összetartóbbá formálta a közösségeket. Sikerült bevonnunk olyanokat, akik nem sportolnak rendszeresen. A résztvevők közül többen kiemelték, örömmel vettek részt egy olyan jó hangulatú versenyen, ami nem a „profi” sportolóknak szólt, de mégis volt sportértéke, és kihívás elé állította őket. A kenuzással színesített triatlonos programunk beváltotta a hozzá fűzött elvárásainkat. A programon több mint 150 fő vett részt.

Eredmények:
A győztes csapatok:
  • Vízi triatlon:
    16–20 év, férfi: Karak; 21–40, férfi „A”: Bodorvent; 21–40, férfi „B”: Kutyaütők; 41–60, férfi: Vadkörte; 21–40, mix: Tricepsz Tesók.
  • Minitriatlon:
    14–20, női: Hercegnők; 21–40, női: Léna és bandája; 41–60, női: Sétafika; 14–20, férfi: Tökéletes trió; 14–20, mix „A”: Nokedli pörkölttel; 14–20, mix „B”: 2840; 41–60, mix „A”: Robinhood; 41–60, mix „B”: Cápák.
Tatai Vízi Triatlon - Versenykiírás

Időpont: 2021.08.14. (szombat), 09:30 megnyitó, 10:00 óra verseny kezdete

Helyszín: 2890 Tata, Tópart sétány 2. Új Kajakház – Ökoturisztikai Központ

Szervezők: Tatai Hódy Sportegyesület

Cél: Szabadidősport és közösségfejlesztés

Korosztály: 14-60 éves korig

Nevezési határidő: 2021.08.06. 16:00 (péntek), E-mail-ben: tataihodysportegyesulet@gmail.com vagy személyesen a Kajakházban.

Nevezési díj: Nincs

Programleírás: A Tatai Hódy Sportegyesület egy olyan sportprogramot kínál az érdeklődőknek, ahol egyszerre vehetnek részt családok, sportbarátok egy csapatot alkotva. Három sportágba szeretnénk a résztvevőket bevonni, mely nem más, mint a már triatlonból is ismert úszás, futás és a harmadik sportág pedig a túrakenuzás. Valamint van lehetőség mini versenykategóriában részt venni, ahol az úszást a kerékpározás váltja ki és csökkentett távot lehet teljesíteni. A versenyen 3 fős csapatokban lehet indulni és egyszerre kell a célba érni, ezzel is erősítve a csapatösszetartást. A program először túrakenuzással indul, majd a futás következik és végül az úszással fejeződik be. A mini távon első versenyszám a túrakenuzás, utána következik a gyaloglás és végül a kerékpározás.

A sportprogram a TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01514, Mozgással az Öreg-tó körül című projekt keretében valósul meg.

Időrend:

Vízi Triatlon:

  • 10:00 férfi futamok
  • 10:30 női futamok
  • 11:00 mix futamok

Mini Vízi Triatlon:

  • 12:00 férfi futamok
  • 12:30 női futamok
  • 13:00 mix futamok

A futamok beosztása a nevezésektől függően változhat.
A szervezők a túrakenukat és lapátokat biztosítják a versenyzők részére.
Korlátozott számban kerékpárt is lehet a szervezőktől igényelni.

Versenykategória:

Vízi Triatlon: Túrakenu (2km), Futás (4km), Úszás: (500m)

  • • férfi
  • • női
  • • mix (ha már 1 nő van a 3 fős csapatban, mixnek számít)

Mini Vízi Triatlon: Túrakenu (2km), Gyaloglás (2km), Bringa (2km)

  • • férfi
  • • női
  • • mix (ha már 1 nő van a 3 fős csapatban, mixnek számít)

Frissítés:

A verseny ideje alatt a Kajakház előtti részen frissítővel várjuk a résztvevőket.

Díjazás:

Korcsoportonként és nemenként az 1-3. helyezett csapat érem díjazásban részesül.

Korcsoportok:

  • 14-20 év között
  • 21-40 év között
  • 41-60 év között

Eredményhirdetés:

Tata, Új Kajakház terasza, versenyszámok után folyamatosan.

Frissítés:

Az Öreg-tó körül két frissítő állomást állítunk fel.

Információ:

Czina László 30/580-0449, e-mail: tataihodysportegyesulet@gmail.com

Jó felkészülést, eredményes versenyzést kíván a Tatai Hódy Sportegyesület Csapata!

A sportprogram a TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01514, Mozgással az Öreg-tó körül című projekt keretében valósul meg.

Csaszi Vízi Emléknap / „Mozgással az öreg tó körül” /

Július 10-11-i hétvégén rendeztük meg a Mozgással az Öreg-tó körül című (TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01514) pályázaton belül a Csaszi Vízi Emléknapot. A sportprogram 24 órás volt, melynek keretében egyszerre voltak vízen a kajakosok, kenusok, sárkányhajósok, SUP-osok és a vitorlások. A résztvevőknek 24 óra ált rendelkezésre, hogy minél több km-t gyűjtsenek. A program végén összesítettük a megtett km-eket és különböző kategóriában az 1-3 helyezettet díjaztuk.

A rendezvényen több mint 150 ember vett részt, sportolók, családok, baráti társaságok. A hétvége családias jó hangulatban telt, az ide látogató vendégek jól érezték magukat és jövőre is szeretnének visszatérni.

Eredmények:
Kajak:
  • U8-10 fiúk: 1) Domokos László, 2) Kerekes Robin – Brázik Zsombor, 3) Szilágyi Bátor
  • U8-10 lány: 1) Bocskay Panni, 2) Bublovics Barbara, 3) Farkas Nóra
  • MK1 U13 lány: 1) Gábor Luca
  • MK1 U13 fiú: 1) Ferenci Baján, 2) Horváth Szilárd, 3) Juhász Kristóf
  • K1 U13 lány: 1) Imeli Dóra
  • Vegyes fiú: 1) Bublovics István, 2) Neuvirth Tamás, 3) Simon Péter
  • Vegyes lány: 1) Gábor Tímea
  • Szabadidős-masters női: 1) Pusztai Katalin, 2) Szerencsés Bea, 3) Szitás Zsuzsanna
  • Szabadidős-masters férfi: 1) Czina László, 2) Bodor Tibor, 3) Ferenci Miklós
Kenu:
  • U13-16 fiú: 1) Salamon Bálint, 2) Ködmön Kristóf, 3) Kranauer Péter
Vitorlás:
  • • 1) Kisházy Kálmán és Fülöp Péter, 2) Bognár Álmos és Éberhardt Richárd, 3) Bognár Gábor, Bognár Luca és Nagy Emese
Sárkányhajó:
  • • 1) Lopakodó csapat

Ezúton gratulálunk minden versenyzőnknek!

CSASZI VÍZI EMLÉKNAP

Szeretettel meghívja Önt a Tatai Hódy Sportegyesület a Csaszi vízi emléknap című rendezvényre a TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01514 azonosító számú, „Mozgással az öreg tó körül” című projekt keretében.

Időpont: 2021. július 10. (szombat) 9:30 óra.

Helyszín: Tata, az Új Kajakház és Ökoturisztikai Központ (Tata, Tópart sétány 2.)

A projekt célja:

„Tata egyik legszebb részének, a tatai Öreg-tónak a természeti szépségét, adottságait kihasználva a lehető legtöbb tatai polgárnak szeretnénk változatos sportélményt biztosítani. A projekt átfogó célja, hogy a helyben űzhető sportokat olyan kikapcsolódási formává fejlessze, mely korosztálytól függetlenül bárki számára elérhető, hasznos és kellemes időtöltést jelent. Családbarát rendezvények sorával új mozgásformákat ismertetünk meg a nagyközönséggel, versenyeket, táborokat szervezünk annak érdekében, hogy mind a versenyezni vágyók, mind a kikapcsolódás jelleggel sportoló érdeklődők találhassanak kedvükre való foglalkozást.

PROGRAM:

07.10. 9.00 – 9.30   Érkezés az eseményre

07.10. 9.30 – 10.00   Csaszi Vízi Emléknap megnyitása
   - Köszöntők, Pályázat eredményének ismertetése: Széchenyi 2020 és Mozgással az Öreg-tó körül
   - Programismertető

07.10. 10.00   Vízre szállás, teljesítménytúra a Vízi Emléknap keretében

07.11. 10.00   24 órás teljesítménytúra vége

07.11. 10.15   Csaszi Vízi Emléknap programzárás

Program a vízen

A vízi program lényege, hogy július 10-én, szombaton 10:00 órától másnap, vasárnap 10:00 óráig felejthetetlen sporttársunk, Csaszi emlékére minél többen szálljanak vízre az Öreg-tavon. Aki a program időtartama alatt vízre száll, egy emléktárgyat kap, mely a 24 órás teljesítménytúra logójával lesz ellátva. Azokat, akik ki szeretnék próbálni kitartásukat, felkészültségüket, arra buzdítjuk, hogy a 24 óra alatt a lehető legtöbb távolságot tegye meg a tatai Öreg-tavon. A vízen haladást partra szállással meg lehet szakítani, majd újra el lehet kezdeni. Az éjszaka folyamán is lehetőség van a kilométerek gyűjtésére (a hajózási szabályok betartásával). Valamint az éjszakai teljesítménytúrázóknak korlátozott számban fényjelzőt tudunk biztosítani. A vízen megtett távolságok összeadódnak. Akik kategóriájukban a legtöbb km-t teszik meg, őket a versenykiírás szerint külön díjazni is fogjuk.

Kategóriák
  • • Kajak
  • • Kenu
  • • Sárkányhajó
  • • Evezős hajó
  • • SUP
  • • Vitorlás (max. négy fő)
  • • Csapathajó (csak kézzel hajtott sporteszköz, ahol a csapat tagjait a program ideje alatt nem lehet változtatni)
  • • Az új sárkányhajó első útja
Díjazás kategóriánként
  • • A program hivatalos emléktárgy átadása minden résztvevő számára folyamatosan, a vízi program teljesítése alatt történik, ahogy befejezettnek nyilvánítják a kilométergyűjtést.
  • • Kategóriánként, az emléknap alatt a Tatai Öreg-tavon megtett legtöbb távolságot elért résztvevőket díjazzuk. Az időjárási viszonyok figyelembevételével a kajakosok, SUP-osok, kenusok és sárkányhajósok számára pályát jelölünk ki a tavon, ami alapján a megtett távolságot mérni tudják. A Vitorlások és evezőshajók pedig olyan GPS alapú navigációt használjanak, ami alapján az emléknap szervezői hitelt érdemlően el tudják dönteni az időkeret alatt megtett távot a tavon.
A megtett távolságok számítása
  • • Azokat a sportbarátokat, akik a megnyitón nem tudtak részt venni, de később bekapcsolódnak a teljesítménytúrába, kérjük jelentkezzenek le a Kajakháznál vagy a kísérő motorosoknál.
  • • A vízen haladást meg lehet szakítani, majd tetszőlegesen lehet folytatni.
  • • A GPS alapú mérést használók másnap, vasárnap 10:00 és 11:00 óra között bemutatják az Új Kajakház Ökoturisztikai Központban a szervezőknek az eszközöket.
  • • A nem GPS alapú eszközökkel mérők folyamatosan, minden pihenő után tájékoztatják a szervezőket a megtett távolságukról.
  • • Díjazás
  •    - Kategóriánként az első helyezett Kupa és érem.
  •    - Kategóriánként a 2-3. helyezett éremdíjazás
Díjátadás
  • • A program hivatalos emléktárgy átadása minden résztvevő számára folyamatosan, a vízi program teljesítése alatt történik, ahogy befejezettnek nyilvánítják a kilométergyűjtést.
  • • Kategóriánként, az emléknap alatt a Tatai Öreg-tavon megtett legtöbb távolságot elért résztvevőket díjazzuk. Az időjárási viszonyok figyelembevételével a kajakosok, SUP-osok, kenusok és sárkányhajósok számára pályát jelölünk ki a tavon, ami alapján a megtett távolságot mérni tudják. A Vitorlások és evezőshajók pedig olyan GPS alapú navigációt használjanak, ami alapján az emléknap szervezői hitelt érdemlően el tudják dönteni az időkeret alatt megtett távot a tavon.
Részvétel, nevezés
  • • A programon való részvétel saját felelősségre történik. Nevezni nem kell, nevezési díj nincs, de előzetes regisztráció szükséges. Regisztrálni a tataihodysportegyesulet@gmail.com címen lehet, melyben meg kell adni a kategóriát, és csapathajó esetén a regisztrálók számát, valamint a csapatkapitány nevét. Regisztráció határideje: 2021.07.02.
  • • A 24 órás program időtartama alatt az Új Kajakház Ökoturisztikai Központban korlátozott számban van lehetőség pihenő hely igénybevételére. Kérjük, igényüket 2021.07.02-ig a tataihodysportegyesulet@gmail.com e-mail címre jelezzék.
Egyéb rendelkezések
  • • A világjárvány miatt hozott országos rendelkezések esetén a program, és a rendezvényre vonatkozó szabályozás változhat.
  • • A vízi sportnapon a hajózási szabályzat rendelkezéseinek betartása kötelező.
  • • A program ideje alatt motorosok gondoskodnak a résztvevők biztonságáról.
SZERVEZŐK